Gyorsmenü, oldaltérkép és beállítások
Aktuális

Hogyan éltük meg résztvevőként a szalagavatót?

2019. február 6.
Meridián


Végzősként immár mi is megélhettük, milyen is valójában a szalagavató a színfalak mögött.

A napunk azzal indult, hogy a kora reggeli órákban sminkeshez és fodrászhoz mentünk. Ez igencsak hosszú program volt, hiszen egy szép, elegáns frizura és smink elkészítése nem rövid idő. Majd délre már a pestszentimrei sportkastélyban kellett lenni, ugyanis elkezdődtek a próbák. Azt hittük, sok idő lesz, mire elkezdődik az esemény, azonban a próbákkal és öltözködésekkel hamar eltelt az az 5 óra.

16 órakor már mindenki találkozhatott a rokonaival is, akik nagyon meghatódtak. 17 órakor kezdetét vette az esemény, mely egészen 22 óráig tartott.

Egyénenként eltérő vélemények születtek abban, hogy kinek melyik rész tetszett a legjobban. Vannak, akiknek a szalagtűzés (taps, fütyülés, kiabálás, mosolygás, fotó), másoknak az osztálytánc, amiben igazán fel lehetett oldódni, és persze a keringőt se felejtsük ki, amiben a lányok igazi hercegnőnek érezhették magukat.


Azonban persze akadtak negatív tényezők is. Ilyen például az, hogy a próbák még akkor is tartottak, amikor már a meghívottak elfoglalhatták a helyüket, így belátást nyerhettek magába a műsorba. Így volt, ami számukra már nem volt újdonság. Továbbá az egész nap nagyon hosszú, koncentrált és fárasztó volt, ezt a tanárok és diákok mind így gondolják.

Ezeket leszámítva az este nagyon feledhetetlenre és csodálatosra sikerült. Mindenki azokkal lehetett, akiket szeret, a rokonok igazán büszkék voltak ránk. Na és persze ne felejtsük el, hogy végre szalagosok lettünk, ami egy fordulópont mindenki életében, hiszen innentől kezdetét veszi a nagybetűs ÉLET és ez egyben azt is jelenti, hogy már nem sokáig koptatjuk a gimnázium padjait.


Ez az esemény egyszerre volt szomorú és vidám, megható és vicces, de összességében elmondható, hogy fantasztikusra sikeredett és ezt az élményt soha senki nem veheti el tőlünk!

Jandácsik Ágnes és Szigeti Annabella