Gyorsmenü, oldaltérkép és beállítások
Aktuális

Paks

2018. november 26.
Meridián


Egy mindenre elszánt, bátor 40 fős csapattal vágtunk neki a kalandos útnak. Vezetőink ZSIGRI FERENC tanár úr és SZEGEDY-MASZÁK ANNA tanárnő volt, akik mindvégig csak emelték az esemény színvonalát.

A találkozó 7.45-kor volt a Fővám téren, és 8.00-kor startolt el buszunk, fedélzetén a tudásszomjas sereggel. A tanár úr már az odavezető úton igyekezett szórakoztatni minket a rá jellemző szellemes, ugyanakkor mégis tanulságos anekdotáival, melyek bevezettek minket a magfizika sajátos világába.


Paks

Mikor leszálltunk, elénk tárult az atomerőmű a maga lélegzetelállító nagyságában. (A négy reaktor egy-egy szellőzőkéményének magassága kb. 100 m, ezzel megelőzi magasságban a Pesten található Szent István-bazilikát is.) Mielőtt belépnénk a látogatóközpont épületébe, pár ismerős arc fogadott minket mellszobrok képében. Megtalálható volt köztük Wigner Jenő, Neumann János, Szilárd Leó, Teller Ede, Hevesy György, Kármán Tódor, Marx György és Lévai András mellszobra is.

A látogató központban egy kis múzeumot alakítottak ki, ahol Magyarország és a világ energiaszükségletéről hallhattunk. Itt egy kis érdekességgel is találkoztunk: az utasszállító repülőgép pilóták is sugárzásnak vannak kitéve, ugyanis a magas légkörben a „földszinti”-hez képest erősebb a kozmikus sugárzás miatt a háttérsugárzás.


A látogató központba

Az atomerő-MŰ-ködése

Az erőmű 4 nyomottvizes reaktorblokkal rendelkezik, melyek két zárt vízkörből, a primer és szekunder körből állnak. A nyomottvizes azt jelenti, hogy a primerköri víz nagy, 123 bar nyomású, így a közel 300 °C-os víz nem forr fel.

A primerkör egyik feladata a szekunder köri gőz megtermelése, melyet az atomreaktor, a keringető hurkok és szivattyúk, a gőzfejlesztők hőátadó csövei és a térfogatkompenzátor együttese képes létrehozni.


Karbantartó Gyakorló Központ

A szekunderkör szerepe a primerkör által előállított nagynyomású gőz energiája által a turbinák meghajtása, melyek a generátorok működtetésével fejlesztik az elektromos áramot. Ezek a generátorok percenkénti 3000-es fordulatszám mellett, a mágneses indukció elvén képesek 15.750 V feszültségű elektromos áramot termelni. Ezek után alkalmunk adódott ténylegesen látni a „mestert” (az áramot termelő berendezéseket) működésközben. A hatalmas, mintegy 500 méter hosszú csarnokban nem kis zajt keltve robotoltak a turbinák, amelyek az adott pillanatban is emberek millióit látták el villamos energiával országszerte.

Ha másért nem, már csak azért is megéri egyszer ellátogatni erre a helyre, mert ajándékokkal és szórólapokkal nem fukarkodnak, illetve egy cikk keretei között bemutathatatlan mennyiségű (és minőségű!) érdekességgel találkozik az ember egy ilyen látogatás során, továbbá ki ne élvezné azt a felhajtást, amit a komoly biztonsági rendszer ellenőrzései vonnak maguk után.


Paks

Köszönjük Paks és a mielőbbi viszontlátásra!

A képeket készítette: Solymosi Réka

Roskó Kristóf