Gyorsmenü, oldaltérkép és beállítások
Gimnázium

Molnár Dóra

jóga

  molnar.dora@apaczai.elte.hu

Bemutatkozás

2007 óta foglalkozom jógával, 2018 óta nemzetközi oklevéllel rendelkezem a Jóga a Mindennapi Életben Rendszer jógaoktatójaként. Számos helyen oktatok jógát, a Sadhana Jógastúdió és a Szatszang Jógaközpont mellett az ELTE Tanító- és Óvóképzőjében, a TÓK-on, és a Bischitz Johanna Mozgásközpontban. A Magyar Országos Jógaunió szervezésében Jógainstruktori képzést is tartok tanároknak, hogyan tudják bevinni a jógát az iskolai tanóra keretei közé. Ebben az évben jógaóráimat online felületen Zoom alkalmazással is folytattam, ami az Apáczais diákok számára a karantén ideje alatt is lehetővé tette a testmozgást. Számomra a jóga életszemléletet jelent, tudatos, egészséges, harmonikus életvitelt. A fizikai gyakorlatokkal visszahatunk a lélekre, és ezáltal megteremtjük a testi, lelki és szellemi harmóniát. A jóga tudománya különösen mai világunkban nagyon sokat adhat a felnövekvő nemzedéknek.

Az ELTE Trefort Ágoston Gimnáziumban tanultam középiskolásként, később ugyanitt voltam gyakorló tanár magyar- és angol szakon is. Így pontosan tudom, hogy a gyakorlóiskolák milyen terhelést jelentenek az érzékeny kamaszok számára. Azt gondolom, hogy minden diák csak nyerhet a jógával, ha a testgyakorlás mellett elsajátít természetes stresszoldó technikákat, megtanul lazítani, eszközt kap érzelmei kezelésére és javítja mentális képességeit, a figyelem és a koncentráció képességét.

A jógaoktatás mellett a Katedra Nyelviskolában vagyok angoltanár és fordítói munkát is végzek.