A budapesti ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium a 2022/2023-as tanévben is meghirdeti az országos 2+1 IRODALMI ÉS FlLMES VERSENYT.
A VERSENY ANYAGA: Két kijelölt olvasmány és egy kijelölt film. A versenyen a művek ismerete, értelmezése és a köztük lévő összefüggések feltárása kerül a középpontba.
A VERSENY CÉLJA: Az élményszerű befogadás és műértés fejlesztése, az írásbeli és szóbeli megnyilatkozások színvonalának emelése, valamint a magyar irodalom tantárgyban kiemelkedő teljesítményre képes tanulók tehetséggondozása.
A VERSENYZŐK ÉLETKORA: Részt vehetnek az általános és középiskolák 8. évfolyamos tanulói.
A VERSENY MENETE:
· Az első forduló 120 perces zárthelyi dolgozat írása
(segédeszköz használata nélkül). A fordulóból a legjobb eredményt elérő tanulók juthatnak tovább.
A döntést a beküldött dolgozatok összehasonlításával a versenybizottság hozza meg.
· A szóbeli feladatokból álló döntő előreláthatólag
15-20 diák részvételével zajlik.
A végső sorrend a két forduló összesített pontszáma alapján alakul majd ki.
A KIJELÖLT OLVASMÁNYOK ÉS A KIJELÖLT FILM:
DANIEL KEYES: VIRÁGOT ALGERNONNAK
FEHÉR BOLDIZSÁR: VAK MAJOM
AZ ÖREG HÖLGY LÁTOGATÁSA (2008, rendezte: Nikolaus Leytner)
NEVEZÉSI DÍJ: nincs.
LEBONYOLÍTÁS:
1. A nevezést 2022. november 14-ig kérjük továbbítani e-mailben, címünk: irodfilmverseny@gmail.com.
A tanuló és a felkészítő tanár neve és e-mailcíme mellett kérjük, jelöljék meg az írásbeli helyszínét is: a dolgozat megírható a tanuló iskolájában,
de megírható ugyanígy az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium épületében is.
2. Az első forduló 2022. november 18-án, pénteken, 14.30-as kezdettel kerül megrendezésre.
A külső helyszínen írásbelizők feladatlapját a felkészítő tanár e-mailcímére küldjük el a verseny reggelén.
A javítókulcs másnap, november 19-én reggel 8 órától lesz letölthető a honlapunkról (erről az oldalról).
Az iskolánkban megírt dolgozatokat az Apáczai magyartanárai javítják, a többi dolgozat javítására és pontozására a felkészítő tanárokat kérjük fel.
3. A külső helyszínen megírt és a megadott ponthatárt elért dolgozatokat kérjük legkésőbb 2022. november 25-ig eljuttatni az alábbi címre:
2+1 Irodalmi és Filmes Verseny ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium 1053 Budapest, Papnövelde u. 4-6.
4. A továbbjutásról 2022. november 30-ig e-mailben értesítjük a versenyzőket.
5. A szóbeli döntő időpontja: 2022. december 10. (szombat) délelőtt.
6. Az eredményhirdetés módjáról, színhelyéről és idejéről a későbbiekben küldünk értesítést.
DÍJAZÁS: A két forduló alapján legjobb eredményt elért tanulók az oklevél mellett könyvjutalomban részesülnek. A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a verseny díjazottjai közül sokan gimnáziumunk humán tagozatán folytatják tanulmányaikat.
A LEBONYOLÍTÁSÉRT FELELŐS: AZ ELTE APÁCZAI CSERE JÁNOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM MAGYAR MUNKAKÖZÖSSÉGE, A VERSENY FŐSZERVEZŐJE: DR. CZÉH ZOLTÁN. ELÉRHETŐSÉGE: czeh.zoltan@apaczai.elte.hu, +36302885318
A versenyen bárki részt vehet, aki a 2022/2023. tanévben a 8. évfolyamon tanul. A verseny online zajlik: a versenyzőknek novembertől januárig havonta 1-1 Redmenta feladatlapot kell kitölteniük. Mindegyik feladatlap egy 24 órás időtartamon belül lesz kitölthető, a megoldásra a kezdéstől számított meghatározott idő áll majd rendelkezésre. Az aktuális feladatlapok linkje a https://biologia.apaczai.elte.hu/versenyek/verseny2022.htm oldalon lesz elérhető a kitöltésre kijelölt napon.
A feladatlapok várható időpontjai:
2022. november 14.
2022. december 12.
2022. január 9.
A verseny feladatai az alábbi témakörökre támaszkodnak:
‧ Távoli tájak élővilága
‧ Magyarország élővilágának jellegzetességei
‧ Az élőlények rendszerezése, az élővilág országai
‧ Vírusok és baktériumok
‧ Egyszerű sejtmagvas élőlények (sejtmagvas egysejtűek és moszatok)
‧ Növények országa (testfelépítés, evolúciós jelentőség, újítások, szaporodás)
‧ Állatok országa (anyagcsere, szaporodás, mozgás, testfelépítés jellemzői, újítások)
‧ Gombák jellemzői
‧ Az állati és a növényi sejtek felépítése
‧ Állati és növényi szövetek
‧ Az ember táplálkozása, légzése és keringése
Az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium matematika munkaközössége a 2022/2023-as tanévre meghirdeti az AΠ matematikaversenyt.
A versenyre a gimnázium iránt érdeklődő nyolcadikos diákokat várjuk, akiknek 60 perc alatt 3-4 matematikafeladat részletes megoldását kell majd leírniuk.
A verseny időpontja 2022. november 23. (szerda) 14.30 (az egyik nyílt napunk), helyszíne a gimnázium.
A versenyen a legjobb eredményt elérő tanulók az oklevél mellett jutalomban részesülnek, az eredményhirdetés idejéről és helyéről a későbbiekben küldünk értesítést.
A versenyre az alábbi linken lehet regisztrálni:
https://forms.gle/ntxZcuzthw7LA99j9
Az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium fizika munkaközössége tanulmányi versenyt hirdet általános iskolák és gimnáziumok 8. osztályos tanulói számára.
Időpontja: 2022. november 24. (csütörtök) 14.30
Helyszíne: iskolánk 4. emeleti fizika 1. előadóterme
A verseny egy írásbeli fordulóból áll, amelynek keretében 60 perces, az általános iskolai tananyagra épülő feladatlapot oldanak meg a versenyzők fizikából. A jelentkezést az alábbi linken kérjük legkésőbb a verseny napján reggel 8 óráig:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSd5qSVgZ8SRuxvaz5-7chJ7y0feoVfVIffpsOzV0BS0BwiMCA/viewform?usp=sf_link
A verseny díjazottjai oklevélben és könyvjutalomban részesülnek.
A versenyre jelentkezni a következő címen lehet: https://forms.office.com/r/ASCzN6eHiy