Gyorsmenü, oldaltérkép és beállítások
Aktuális

Minden színből hozott a magyar csapat az 50. Nemzetközi Kémiai Olimpiáról

2018. július 30.
Meridián


Az 50. Nemzetközi Kémiai Olimpiát rendhagyó módon két helyszínen rendezték meg. Ennek okairól és a magyar csapat fantasztikusan jó eredményeiről az ezüstérmes Botlik Bence Béla számolt be a Meridiánnak.

2018. július 19. és 29. között rendezték meg a jubileumi 50. Nemzetközi Kémiai Olimpiát Pozsonyban, illetve Prágában. Ez volt a verseny félszázados története során az első alkalom, amikor két ország közösen adott helyet az olimpiának, erre pedig azért került sor, mert ötven évvel ezelőtt, 1968-ban Csehszlovákia volt az első Kémiai Olimpia helyszíne. Ekkor még csak három ország vett részt, a szervezőkön kívül Magyarország és Lengyelország. Idén ez a szám 76 volt, további 6 megfigyelő országgal. Ez összesen nagyjából 300 diákot, közel 200 felkészítő tanárt és mentort, illetve 200 megfigyelőt és szervezőt jelentett. Országunkat négy diák képviselte (Arany Eszter, Czakó Áron, Sajgó Mátyás, illetve jómagam), kísérő tanáraink Magyarfalvi Gábor (ELTE TTK), Varga Szilárd (MTA TTK) és Villányi Attila (Apáczai) tanár urak voltak, de számos szervező, illetve többek között csapatunk guide-ja is magyar volt.


Minden színből hozott a magyar csapat az 50. Nemzetközi Kémiai Olimpiáról

A verseny Pozsonyban kezdődött, ahol a megnyitó ünnepséget követően útjaink elváltak tanárainkétól, akik a következő napokban megtekintették a verseny helyszíneit, megvitatták és lefordították a feladatokat. Ezalatt nekünk számos programon volt lehetőségünk részt venni, többek között selmecbányai látogatáson, pozsonyi városnézésen, filmesten, sportprogramokon, akvaparkos fürdőzésen, barbecue partin és diszkózásokon.


Minden színből hozott a magyar csapat az 50. Nemzetközi Kémiai Olimpiáról
(A Kutna Hora-i Csontkápolna)


Minden színből hozott a magyar csapat az 50. Nemzetközi Kémiai Olimpiáról

Ezután következett a gyakorlati forduló, ahol öt óra alatt három feladatot kellett teljesítenünk, így igen nagy volt az időnyomás; ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy a tanárok közül, akik előzetesen megcsinálták a laboratóriumi feladatokat, senki nem tudta azokat befejezni. Az első feladat két szerves anyag előállítása volt, a másodikban lumineszcencia segítségével kellett reakciósebességet mérnünk, míg a harmadikban ioncserélő gyanta és különböző titrálások segítségével egy ásványvízminta összetételét határoztuk meg. Ezt követően egy szünnap, majd az elméleti forduló következett. Ezen nyolc feladatot kellett megoldanunk, melyek a kémia számos részterületét lefedték, így a kétszálú DNS képződésének termodinamikáját, az elektromos autók hatékonyságát, féldrágakövek kristályszerkezetét és színét, szerves szintéziseket vizsgáltunk, de azt is kiszámoltuk, hogy mennyi ideig főzték halála után tartósítás céljából III. Lothár királyt. Még a második forduló délutánján átvonatoztunk Prágába, ahol a Reunion Party (idén meglepően sok parti volt) keretében újra találkoztunk tanárainkkal.


Minden színből hozott a magyar csapat az 50. Nemzetközi Kémiai Olimpiáról


Minden színből hozott a magyar csapat az 50. Nemzetközi Kémiai Olimpiáról

Ők a következő napokban feladatsorainkat javították és vitatkoztak a pontokért, míg mi kirándulással és prágai városnézéssel töltöttük az időt. 28-án került sor a záró ceremóniára, ahol kiderült, hogy a magyar csapat a korábbi évekhez hasonlóan igen szépen szerepelt: Sajgó Mátyás (Földes Ferenc Gimnázium) aranyérmet, jómagam ezüstérmet, míg Arany Eszter (Lovassy László Gimnázium) és Czakó Áron (Krúdy Gyula Gimnázium) bronzérmet szerzett. Ezen felül idén is csapatunk vezetőjét, Magyarfalvi Gábort választották a Nemzetközi Intézőbizottság elnökének. A nap zárása a Farewell Party volt, ahol nagyszerűen szórakoztunk, és még egy impozáns tűzijátékot is láthattunk.


Minden színből hozott a magyar csapat az 50. Nemzetközi Kémiai Olimpiáról


Minden színből hozott a magyar csapat az 50. Nemzetközi Kémiai Olimpiáról
(Az ezüstérmem a Szlovák Posta által az Olimpia alkalmából kibocsátott díszbélyeg mellett)

Összességében úgy gondolom, hogy nagyon tartalmas tíz napot töltöttünk el az olimpia során, és eredményeinkkel is elégedettek lehetünk. Ezúton is szeretnénk megköszönni felkészítő tanárainknak az áldozatos munkát, illetve szponzorainknak a támogatást!

Botlik Bence Béla