Gyorsmenü, oldaltérkép és beállítások
Aktuális

Elhunyt Pongrácz László

2026. augusztus 11.
Meridián


Kedves Apáczaisok – tanárok, diákok, öregdiákok, tanárjelöltek! Mélyen ülő fájdalommal kell hírül adnunk, hogy iskolánk egykori diákja, tanára, igazgatóhelyettese, Pongrácz László (Pongi) 2026. augusztus 4-én eltávozott közülünk.

Laci apáczais diák volt 1967-től 1975-ig, és az iskola tanára, matematika szakos vezetőtanára lett 1980-tól 1998-ig. Öregdiák-tanárként fontosnak érezte, hogy tegyen az iskoláért, többet is, mint ami annak egy átlagos tanárától elvárható. A rendszerváltás után fáradozott érte igazgatóhelyettesként, öregdiák társaival létrehozta az első iskolai alapítványt, kitalálta, megtalálta Inokát, szívvel-lélekkel vett részt a tábor megvásárlásában, felépítésében, fenntartásában. Az iskola, az alapítvány és a tábor a szívügye maradt később is, miután az iskolát elhagyta, munkahelyet változtatott. Visszajárt, köztünk volt akkor is, amikor már oktatási vezetőként dolgozott, nyugdíjig az Oktatási Hivatalban, szervezte az érettségit, a méréseket, a tanévet, az oktatást általában.

Pongi tanárként, vezetőtanárként és kollégaként is meghatározó, erős egyéniség volt. Diákjai, tanárjelöltjei közül nagyon sokan szerették: élvezték laza, kissé fanyar stílusát, olykor szarkasztikus humorát, tisztelték magabiztosságáért, határozottságáért, tudásáért. Emberként, kollégaként általában határozott véleménye volt dolgokról, és ezt nyíltan képviselte, őszintén ki is mondta; igazgatóhelyettesként átgondolt, önálló, világos elképzelései voltak, amelyeket nagy lendülettel, elszántsággal akart megvalósítani. Rendíthetetlenül logikus gondolkodásával, következetességével és humorával nagyon sok barátot szerzett magának, akik számára, akiknek a társaságában meghatározó egyéniség lett. Nekik, nekünk, nagyon fog hiányozni.